2014. szeptember 29., hétfő

A 2014.évi NEA szakmai pályázatunk keretében határon túli civil közösségek támogatása az elsődleges célunk. Ennek keretében Hargita megyei diákoknak a debreceni Kutatók Éjszakája elnevezésű rendezvényen való részvételét támogattuk.

A Hargita népe című napilap így tudósított az eseményről:

LEGO Robot Programozási Verseny
Taroltak a Hargita megyei diákok
 A Hargita2 elnevezésű csapat az első, a Hargita1 pedig a harmadik legjobbnak járó díjat hozta el a magyarországi Kutatók Éjszakája elnevezésű rendezvény LEGO Robot Programozási Versenyéről,
Debrecenből. A megmérettetésen összesen tíz csapat  vett részt. Erdélyt a Hargita megyei tanulók képviselték.
HN-információ Első és harmadik helyezéssel tértek haza a Hargita megyei diákok Debrecenből,
a Kutatók Éjszakája rendezvény LEGO Robot Programozási Versenyéről.
A Lego Mentoring program Székelyföldön két éve indult el, melynek keretében a debreceni
National Instruments vállalat képviselői 25 darab legorobotot adományoztak a Hargita megyei
középiskolásoknak, így az informatikában tehetséges diákok ezeken az eszközökön finomíthatták
robot-programozási ismereteiket.
Magyarország egyik legjelentősebb tudományos ismeretterjesztő versenyén a székely fiatalok
két csapattal szerepeltek: a Hargita1-ben a székelyudvarhelyi Tamási Áron, illetve a székelykeresztúri
Orbán Balázs Gimnázium tanulói, a Hargita2-ben pedig a csíkszeredai Márton Áron és a gyergyószentmikósi Salamon Ernő Gimnázium diákjai versengtek. A megmérettetésnek minden évben előre ismert témája van, ezzel kapcsolatban kell egy kutatási tervet és egy prezentációt otthon elkészíteni, majd a versenyen 5 percben bemutatni.
Az idei téma: a passzív és önellátó házak. Ugyancsak ehhez a témához kapcsolódó feladatokat kell a robotoknak végrehajtaniuk, de ezeket csak a verseny helyszínén ismertetik az indulókkal.
A Hargita2 csapat felkészítő tanárai Csonta Ildikó, Csomós Róbert és Csíki Zoltán volt, míg a
Hargita1 csapat felkészülését Dénes Ildikó, Godra Hajnal, Szélyes Emőke és Simó Margit irányította.
A diákok felkészülését, a versenyt megelőző tusnádfürdői edzőtábort Tánczos Barna szenátor,
az utazást pedig Kiss András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Civil Információs Centrum operatív
igazgatója, illetve a zajtai Vitéz Gaál Lajos Egyesület támogatta.
 
Gratulálunk a programhoz és a sikerekhez a gyerekeknek és a felkészítő tanároknak!