2016. november 24., csütörtök

Napközis nyári tábor

Zajtában működő egyesületünk évek óta aktív közösségi, társadalmi tevékenységet folytat. Ezért is tartottuk kötelességünknek, hogy Zajta Község Német Nemzetiségi Önkormányzata kezdeményezését szervezetünk is támogassa. Így, a június 21-ei térséget sújtó jégkár enyhítésére, a családok segítésére szervezett nyári napközis tábor lebonyolításában vállaltunk szerepet. Zajta Község Német Nemzetiségi Önkormányzata és a Vitéz Gaál Lajos Kulturális Egyesület 2016. július 4-e hétfő és július 29-e péntek között valósította meg napközis nyári táborát. A tábor lebonyolításnak a német közösségi terem, a közvetlen szomszédságában álló – az egyesület tulajdonát képező - Sváb csűr, s gyönyörű környezete, kiváló helyszín volt arra, hogy a gyerekek időjárástól függetlenül részt vehessenek a programokon. A foglalkozásokon naponta 18-22 gyerek vett részt. A tábor ideje alatt a tanulók magyarországi német dalokat, táncokat tanultak, helytörténeti előadásokon és vetélkedőn bővítették ismereteiket. Mindezek mellett népi játékok, sportvetélkedők, számháború, foci, s sok-sok közös játék tette izgalmassá a programot. A szabadidő eltöltéséhez ping-pong, darts, tollasszett, labdák, társasjátékok, kirakók, trambulin és számos játék állt a gyerekek rendelkezésére. A táborozó gyerekeknek egyéb programok szervezésével is igyekszünk élmény gazdagabbá tenni a vakációt. Hetente egy alkalommal kirándulni vittük őket (Luby Kastély, lovastanya, mozilátogatás, libegőzés a romániai Mogosán, starnd). A tábor vezetését, foglalkozások tartását, programok szervezését Husztiné Nagy Ágnes, mint magyarországi német folklóroktató végezte. A további személyi feltételek megteremtéséhez segítséget nyújtott a helyi önkormányzat. Egy fő szintén folklóroktató végzettséggel rendelkező, történelem- német szakos egyetemi hallgató, valamint két 18 évet betöltött, érettségizett diákmunkás segített a gyermekek felügyeletében, programok megvalósításban. A program záró estéjén bemutatót tartottunk a táborban tanultakról és a készült képek projektoros kivetítésével a szülők is betekinthettek a mindennapjainkba. A gyerekek és szüleik részéről is nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk. Köszönettel fogadták a színes programokat, s azt, hogy gyermekeiknek élményekben gazdaggá tettük a vakációt. A német nemzetiségi önkormányzat és a Vitéz Gaál Lajos Kulturális Egyesület a táboroztatás költségeit saját költségvetéséből vállalta, további anyagi támogatás nem kért. A tábor költségeit a játékok, sporteszközök (trambulin, társasjátékok, stb.) vásárlása, a heti kirándulások utaztatási költségei, a belépőjegyek, az élelmiszerköltségek, tisztítószerek, úthasználati díj, és a művészeti oktatás jelentette. Mindezen költségek összesen közel 400000 forint kiadást jelentettek, melynek ¾ részét, a nemzetiségi önkormányzat vállalta.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése