A szemben könny, a szívben dicsőség

 

 A második világháború hősi halottaira
és a málenkij robot elszenvedőire emlékeztek Zajtán.

Bár már több évtized eltelt a nagy véráldozatokat követelő II. világháború befejeződése óta, s mind kevesebben vannak közöttünk a Szovjetunióba málenkij robotra elhurcolt személyek közül, a sebek azóta sem gyógyultak be. A világháború szörnyűségei és a kényszermunka szenvedései figyelmeztető jelek az ifjabb nemzedékek számára is. Éppen ezért döntöttek úgy a Zajtai Német Nemzetiségi Önkormányzat tagjai Husztiné Nagy Ágnes elnök vezetésével, hogy a település hősi halottainak és a málenkij robotra kényszerített helybeliek tiszteletére emlékhelyet alakítanak ki a köztemetőben. Ennek érdekében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól elnyert pályázati pénzből haranglábat és lélekharangot készíttettek.
Az emlékhely avatási és szentelési ünnepségének szervezésével és lebonyolításával a Vitéz Gaál Lajos Közhasznú Kulturális Egyesületet bízták meg. A rendezvényre március 24-én került sor.

Régi igény vált valóra 

 

Az ünnepség a művelődési házban római katolikus szentmisével kezdődött, amelyet Bosák Nándor, a Debrcen-Nyíregyháza Egyházmegye püspöke celebrált. Ezt követően a résztvevők kisétáltak a köztemetőbe, a körmenetet a határon túlról érkezett Kaplonyi Ifjúsági Zenekar vezette.
A haranglábat, a kényszermunkára elhurcolt helybeliek nevét őrző gránittáblát és a zajtai hősi halottak nevével ellátott harangot Bosák Nándor pöspök szentelte meg, majd Kosztya Zoltán polgármester szólt arról, hogy az emlékhellyel a lakosság régi igénye vált valóra. Utalt arra is, hogy mily fontos volt mind a háborúban, mind a kényszermunkában a zajtaiak emberi tartása, ugyanis a megpróbáltatások túlélésében nagy szerepe volt az otthonról vitt erénynek és nevelésnek, a társak iránt érzett felelősségnek, s a reménynek.

Értéket teremtettek 

 

Személyesen nem tudott megjelenni dr. Latorcai Csaba, a KIM Nemzetiségi és Civil Tárasadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkára, de elküldte levelét, amelyet Kiss András, az államtitkárság kabinetmunkatársa olvasott fel. A helyettes államtitkár üzenetében kiemelte, hogy fontos az emberek életében az ünnep, hiszen összeköt egyént és közösséget, összeköt múltat, jelent és jövőt. A szatmári svábok az elmúlt évszázadokban értéket teremtettek Magyarország számára is, ezért a kormány kiemelten segíti őket, miként a többi nemzetiséget is. A zajtai svábok hittel és erővel szolgálják a hazát, s 1920-ban, a trianoni határ meghúzásakor is hitet tettek amellett, hogy Magyarországhoz akarnak tartozni. A levél végén arra hívta fel a figyelmet az államtitkár, hogy összefogással hegyeket lehet megmozdítani, összefogással lehetetlennek tűnő dolgokat lehet megvalósítani.
Dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő azokat az emlékeit idézte fel köszöntőjében, amikor a két világháborúban elhunyt, idegen földben nyugvó magyar katonák sírjait koszorúzta meg. Mint mondta, a harangszó azt üzeni a zajtai, a szatmári és a magyar embernek, hogy a „szemedben könny legyen, a szívedben dicsőség”, mert az országhatáron túl is a hazát védték hősi halált halt katonáink.
Vilmos István, a megyei német nemzetiségi önkormányzat elnöke azt a fájdalmát fejezte ki, hogy nagyon sokáig – egészen 2007-ig – kellett arra várni, hogy Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke bocsánatot kérjen a sváb származású emberek jogtalan és igazságtalan kitelepítéséért, a szovjet munkatáborokban átélt szenvedésekért. Sokak számára talán lelki megnyugvást jelentett volna, ha jóval korábban hallják a „bocsánat” kifejezést. Vilmos István hangsúlyozta azt is, hogy ma már az utódok bátran emlékezhetnek a szörnyűségre, az embertelenségre annak reményében, hogy hasonló tragédiák nem lesznek többet az emberiség történelmében.

Fájó visszaemlékezés

Az ünnepségen köszöntötték a II. világháború ma még élő zajtai veteránjait, Sajóvölgyi Istvánt, Kosztya Sándort és Győrfi Endrét, valamint a málenkij robot egykori elszenvedőjét, özv. Ludvig Jánosné Holeiter Erzsébetet. A vendégek szemébe könnyeket csaltak azok a pillanatok, amikor Erzsike néni málenkij robotos visszaemlékezését olvasta fel dédunokája, Huszti Evelin.
Az emlékhely felavatása után megkondult a lélekharang, s hangja a napsütéses délutánban a szatmári síkságon messzire szállva hirdette: az utódok soha nem nem felejtik el az elődök szenvedéseit, s erőt merítenek a történelem pokoli viharában mutatott emberi helytállásukból.
A múltat megidéző zajtai ünnepség méltóságát fokozta a Vitéz Gaál Lajos Közhasznú Kulturális Egyesület kórusának műsora, valamint Borbély Géza református lelkész szavalata (Gyóni Géza: Csak egy éjszakára…). 

forrás: M. Magyar László  írása a www.szon.hu weboldalon (link)